rnd_left_05.png
Főoldal

Orosz Túra Karmapával 2. rész

majkiway.blogspot.com

 

Június 12. (péntek)
A hajnali nagy kajálás, orosz konyak-kóstolgatás után egész nyugis ébredés volt. A szállás tényleg pazar 8-an lakunk egy apartmanban ebben a városkában (City Chess), kár hogy a szakemberek trehányak voltak és lötyög a parketta, a járólapok széthullanak.

David reggel jelezte, hogy szép ruhában kell lennünk délben az egyik hotelépület előtt, mert reprezentálni kell országunkat (egy-egy ember mindenhonnan) az elnök előtt. Jól hangzott…

 

Délben a „déli” buddhista régió képviselői fogadták Karmapát, megint sok-sok város mutatkozott be. Nagyon lelkesek és odaadóak voltak, megint majdnem könny szökött a szemekbe, sok energia sugárzott a prezentációkból, mindenütt centrumot építettek.
Volt egy 84 éves néni, aki évek óta Ole tanítvány sok-sok segítséget nyújtott az itteni fejlődéshez (ázsiai arcú, a pofija annyira kidudorodott, hogy oldalról nem láttad az orrát!). Mondták róla, hogy nagyon akart találkozni Karmapával, ez volt minden vágya és 2005-ben Kijevben sikerült neki, ekkor a színpadon Karmapa áldása után visszafordult a nézőtér felé és boldogan egy rockos hurrával hatalmasat ugrott a levegőbe. Hát ez a néni most is ott volt, szép népviseletben, katakot és ajándékot tartott a kezében és remegve ment a Karmapához, csúcs volt az ő találkozásuk. Egy helyi lány énekelt is.

 

NyomtatásE-mail