Desin Sekpa, V. Karmapa (1384-1415)
Desin Sekpa a hím fa-patkány év (1384) hatodik havának tizennyolcadik napján született napfelkeltekor a dél-tibeti Nyang Dam területén. Apja, Guru Rincsen, egy tantrika volt, míg anyja, Lhamo Tyi, egy jogini. Már születése előtt hallani lehetett, ahogy az anyaméhben a ‘Mani’ mantrát és az abc-t recitálja. Születésekor apja és számos más ember megálmodta Karmapa eljövetelét. Amikor világrajött, szivárványok töltötték be az eget. A gyermek megtörölte az arcát és azt mondta: „Menedéket veszek a Buddhában, a Dharmában és a szerzetesek közösségében. Én vagyok a Karmapa. Om Mani Padme Hum, Hri!”
A lámák Curpu-ban tudomást szereztek a kivételes gyermek születéséről. A kolostorba vitték, ahol Shamar Khacsö Vangpo ismerte fel, aki az előző Karmapának volt a tanítványa. Hétéves korában Khenpo Nyaphu Szönam Zangpó-tól megkapta az elsődleges felszentelést, és a Csöpel Zangpo nevet kapta. Tanulmányozta a Vinajákat, a Praktimoksát és a Karikákat. Néhány éven át intenzíven tanult. Látogatást tett a Kongpó-ba, ahol véget vetett a fellángolt harcoknak, majd Karma Gön-be és Rivocsé-be utazott, ahol a Dharmát széles körben terjesztette.
Húszéves korában a ló évben (1402) Khenpo Szönam Zangpó-tól és Jön Lová-tól végső felszentelést kapott a kongpó-i Namdruk Rivo kolostorban nyolcvan másik szerzetessel egyetemben. A legképzettebb tudósok irányításával a Pradzsnaparamitá-t és más, ezzel kapcsolatos tanításokat tanulmányozott. A nagy Kazhipa Rincsen Pal Pandita a buddhista filozófia lényegére tanította. Megállás nélkül terjesztette a tanításokat, Tibet minden tájáról sok befolyásos ember vett Menedéket tőle. Ekkorra már őt tartották a legnagyobb spirituális tanítók egyikének.
A nőstény fa-madár évben (1403), huszonkét évesen, Karmapa meghívást kapott Kínába. A Tai Ming Csen császártól érkezett levelet arany betűkkel írták, és benne arra kérték Karmapát, hogy utazzon országukba, mivel ez a kínai emberek nagy hasznára válna. Desin Sekpa elfogadta a meghívást. A Karma Gön és a Lha Ten Gön kolostorokon keresztül utazva Kína felé indult Szitu Csökji Gyalcennel és más szerzetesekkel, lámákkal együtt.
A tűz-disznó év (1405) első havának huszonkettedik napján a csapat Naking határába ért, ahol szívélyesen üdvözölték őket, majd Karmapát egy elefántra ültették. A város kapujában maga a császár fogadta Desin Sekpát, aki egy arany Dharma-kerékkel ajándékozta meg, míg ő maga egy sokat ígérő fehér kagylót kapott viszonzásul. Szerzetesek ezrei gyűltek össze, hogy tiszteletüket tegyék és mindannyian megkapták áldását. Karmapa beavatást adott a vörös Avalokitésvará-ba és Hevadzsrá-ba. A tizenhatodik Arhát, a Dharma Védelmezője Kínában, megjelent Karmapa előtt – ennek az uralkodó is tanúja volt. Az elkövetkező száz napban Desin Sekpa csodákat mutatott be, minden nap egyet. A császárra ez olyan hatást gyakorolt, hogy Karmapát úgy emlegette, mint a Tathagatát.
Első nap a szivárvány legszebb árnyalataiban pompázó felhő jelent meg, mely különféle módokon megnövekedett majd összezsugorodott, és olyan ragyogó volt, mint a Kívánságteljesítő Drágakő. Ezek után egy fénysugár ragyogott körbe egy sztúpát, mely szent ereklyéket tartalmazott, és két aranysugár ragyogta be azt a helyet, ahol Karmapa tartózkodott. A hatodik nap nagyszámú, kolduló edényeket formázó szivárványszínű felhő jelent meg, és ezek betöltötték az egész eget. Az ég északnyugati részén Arhátok jelentek meg, mindegyiket nagy kíséret övezte. Más alkalommal virágok hullottak az égből, néhány teljesen kinyílt, mások bimbó formájában, a száruk és a felső részük olyan volt, mint a kristály, mindenhol ott lebegtek, fent és lent egyaránt. Ezután egy ötszínű szivárvány jelent meg a szentély körül, melyben Karmapa a beavatás mandaláját készítette elő. Később mennyei lények tűntek fel, akik kolduló csészéket és zarándokbotokat tartottak maguknál, néhányuk kalapot viselt, míg mások a jak farkából készült pálcát tartottak és a felhők között lebegtek. A nyolcadik nap éjjelén két mennyei lámpa jelent meg, erős vörös színű és más fényeket sugározva magukból, és ezek bevilágították az egész eget. A távolban istenek jelentek meg, fel voltak ékszerezve és kék oroszlánon vagy fehér elefántokon lovagoltak. A császár arra utasította az udvar legjobb művészeit, hogy örökítsék meg e jeles eseményeket selyempapíroson, melyeket később Curpu-ba küldtek.
A császár hétszáz mérőnyi ezüstöt adott a Karmapának és „A vallás értékes királya, a nyugatról jött Jóságos, a béke hatalmas Buddhája” megtisztelő címet adományozta neki. A császár kifejtette Karmapának, hogy szerinte túl sok különböző vonal van a buddhizmusban, és sokkal jobb lenne, ha csak egy lenne, mégpedig a Karma-Kagyüpa. Fölajánlotta, hogy ha kell, erő alkalmazásával is tesz erről, azonban Karmapa elmondta, hogy ezt egyáltalán nem kívánja, sőt ez az emberiség számára sem kívánatos, ugyanis az embereknek különböző módszerekre van szükségük, és valójában a különböző iskolák a buddhizmus egy nagy családját alkotják. Annak ellenére, hogy miniszterei felől nyomás nehezedett rá, Ming Csen császár megértette Karmapa tanácsát és visszahívta Tibet határán gyülekező seregeit, melyek könnyedén lerohanhatták volna az országot. A császár maga is tanításokat és beavatásokat kapott Karmapától, végül nagy Bódhiszattvává vált.
Egy nap a császár egy szertartás alkalmával meglátta a százezer dakini hajából készült vadzsra-koronát tanítója feje felett lebegni. Megértette, hogy a korona csak saját spirituális megvalósítási foka miatt vált láthatóvá, így elhatározta, hogy a koronát – fizikai formában – mindenki számára láthatóvá teszi. Az elkészült koronát Karmapának ajándékozta és azóta ezt viseli minden egyes Karmapa-inkarnáció. Úgy tartják, hogy e korona képes látás-általi-megszabadulásban részesíteni azt, aki megpillantja.
Karmapa rengeteget volt úton, járt Kínában, Mongóliában, Jünnan-ban és Mi Nyá-ban, emberek ezreinek adott tanításokat és beavatásokat, akiket ezzel a Kagyüpa-buddhizmus útjára vezetett. A Kínában eltöltött évek után a nőstény föld-marha évben (1409) Karmapa visszatért a Karma Gön kolostorba, az egész út során tanításokat adott és áldást osztott. Karma Gön-ből Curpu-ba menet találkozott a többi vonal vezetőjével, Szakja Dripön-nel, Drigung Rinpocsé-val és a Densza Til kolostor Rinpocséjével, akik mind-mind rendkívül örültek a találkozásnak. Egy faluban küldött érkezett Dzse Congkapá-tól, a Gelugpa-vezetőtől, aki egy Buddha-szobrot és egy levelet küldött, melyben közölte, hogy bár személyesen nem tud eljönni, mélyen reméli, hogy a jövőben még találkoznak. A helyet, ahol Karmapa megkapta ezt a sokat ígérő szobrot, Nakcsu Khá-nak nevezik és észak-kelet Tibetben fekszik, ahol a folyó Burma irányába tér.
Curpu-t elhagyva Karmapa Lhászá-ba utazott és ott egy igazgyöngyökkel borított értékes sárga köpenyt ajánlott föl a Dzsokang-szentélyben található Buddha-szobornak. A helyi uralkodó, Vang Trakpa Gyalcen meghívta Karmapát a Nyiu Cang palotába, ahol nagy tisztelettel vették körül. Az uralkodói család és a miniszterek beavatásokat kaptak és Karmapa patrónusai lettek. Ezek után Karmapa visszatért Curpu-ba, ahol sok szentélyt, sztúpát újjáépítetett és a szálláshelyeket is teljesen felújíttatta.
Közép-Tibet uralkodója, Lui Pa meghívására Karmapa újra látogatást tett Lhászá-ban a hím víz-sárkány évben (1412), és több éven keresztül a Potala-palotában maradt. Sokat tanított és több beavatást adott. Miután találkozott Shamar Tulku fiatal inkarnációjával, Csöpel Jeshével, felügyelte a felszentelését és több beavatást adott neki.
Desin Sekpá-n egy súlyos kór hatalmasodott el és úgy tűnt, készen áll arra, hogy eltávozzon a világból. Tanítványai egy szertartást tartottak, hogy meghosszabbítsák életét, azonban Karmapa a következőket mondta: „Egy jelet követve kivetítettem magam egy helyre Karma Gön közelében. Imáitokat ebbe az irányba küldjétek és én védelmezni foglak benneteket.” Legfőbb kísérőjéhez a következő utasítással fordult: „Ne szórjátok szét könyveimet, képeimet és szobraimat, mivel hamarosan eljön a tulajdonosuk.”, majd átadta rituális eszközeit, értékes ereklyéit és személyes könyveit. Karmapa megjósolta, hogy She Tyongnál fog újraszületni és közölte tanítványaival, hogy újra találkozni fog velük jövőbeli inkarnációjában.
A nőstény fa-bárány év (1415) nyolcadik havának első napján, harminchárom évesen, a Potala-palotában elhunyt. Hamvasztása alatt szivárványok, különböző fények mutatkoztak és virágeső hullott. Avalokitésvara, Csakraszamvara és Hevadzsra formái kerültek elő hamvaiból.
