rnd_left_03.png
Főoldal

Interjú Hannah Nydahllal

hannaMiért alakult úgy, hogy ilyen sok idõt töltöttél Ázsiában?
Ole és én elõször a hatvanas években jártunk Ázsiában. Találkoztunk a buddhizmussal és ott ragadtunk néhány évig. Akkor még nem jelent meg a tibeti buddhizmus Nyugaton - tehát a Kelettel való kapcsolat még nagyon fontos volt. A tibeti lámák számára történõ fordítás és programjuk szervezése vált a munkámmá. Oléval zarándokutakat szerveztünk Keletre egy-két évenként, alkalmanként kb. száz ember számára. E munka során nagyon sok kapcsolatunk alakult ki Ázsiával.

Az utolsó öt évben fordítóként is dolgoztam a tibeti tanárok mellett a KIBI-ben (Karmapa Nemzetközi Buddhista Intézet) Új-Delhiben. Azok számára, akik ma lépnek a buddhista ösvényre, a helyzet teljesen más. Buddhista lehetsz a saját országodban, mindent megtanulhatsz és gyakorolhatsz. Lehet, hogy jót tesz a fejlõdésednek, ha zarándokútra mész, azaz olyan helyeket látogatsz meg, melyek speciális áldást hordoznak, ilyen például Bodhgája, ahol Buddha elérte a megvilágosodást. Azonban a fejlõdésed érdekében nem feltétlenül szükséges Keletre menned és ott élned. Én is csak akkor megyek, ha a munkám szükségessé teszi.

Hogy tanultál meg tibetiül?
A hatvanas évek végén, amikor elkezdtünk érdeklõdni a buddhizmus iránt, még nagyon kevés szöveg volt lefordítva és ugyancsak kevés volt az angolul beszélõ tanító. Nekünk kellett megtanulnunk tibetiül. Én Tarab Tulkutól tanultam Dániában az egyetemen. Késõbb, amikor Indiában a Himalájában éltünk és buddhista gyakorlatokat végeztünk, nekünk kellett lefordítani minden meditációs szöveget. Amikor a Ngöndro gyakorlatokat végeztük, a leborulás szövegével kezdtük a fordítást. Aztán a Ngöndro többi részét is lefordítottuk. Abban az idõben szinte elvonulásban éltünk, nemigen beszéltünk emberekkel, így a beszélt tibeti nyelvet nem gyakorolhattuk. A beszéd gyakorlása érdekében tibeti táborokban kellett tartózkodnunk, ahol senki sem beszélt angolul. Késõbb meghívtunk lámákat Európába, de nem volt senki, aki tolmácsolt volna. Így még többet kellett tibetiül tanulnom, hogy fordíthassak nekik. Ez egy természetes folyamat volt. Az én szerepem így elsõsorban a fordítói szerep lett, Ole pedig elkezdte a tanítói tevékenységet. Õ született tanító és nem született fordító (Hannah nevet). Ha fordítana, a saját tanításait adná át (még mindig nevet). Ez így tökéletes.

Ma már egészen más a helyzet. Sok tanítást és szöveget lefordítottunk, és sok fordító áll a rendelkezésünkre, tehát könnyen lehet gyakorolni a tibeti buddhizmust anélkül, hogy az embernek meg kellene tanulnia tibetiül.

Hogyan és mikor adtad fel a hagyományos családi szerepet? Ez a házasságotok elején történt?
Amikor nászútra mentünk Ázsiába és találkoztunk a buddhizmussal, több évig ott maradtunk azért, hogy megtanuljuk és intenzíven gyakoroljuk a buddhista tanításokat. Késõbb a Dharma vált a fõ hivatásunkká. Õszentsége a 16. Karmapa nagyon fontos utasításokat adott nekünk. Azt akarta, hogy térjünk vissza Európába és dolgozzunk a Dharmáért. Abban az idõben nem lehetett ezt a munkát a normális családi élet mellett folytatni. Ez választás kérdése volt, de nem volt nehéz dönteni. Van elég gyerek ebben a világban és amit akkor csináltunk, az fontosabb volt mint az, hogy saját gyermekünk legyen. Viszont, ha ma az ember buddhistaként él, nem szükséges életformát változtatnia, illetve a miénkhez hasonló módon élnie.

Ti hoztátok Oléval a tibeti buddhizmust Európába.
Felelõsséget éreztünk, mert abban az idõben Európában nemigen lehetett kapcsolatba kerülni a tibeti buddhizmussal. A mi fejlõdésünk nem volt tipikus, meghatározott funkciónk volt egy meghatározott idõben.

Hogyan tudsz kiegyensúlyozott maradni, amikor olyan sokan igényt tartanak az idõdre, figyelik a mozdulataidat?
Hogy az idõmet igénylik, az rendben van és nem nagy probléma. Azzal kapcsolatban, hogy figyelik az ember minden mozdulatát, szeretnék megemlíteni egy közérdekû dolgot. Nyugaton az a tendencia alakult ki, hogy az emberek egy kissé mesterkéltté és fanatikussá válnak a tanító felé. Le nem vesszük a szemünket a tanítóról, figyeljük minden mozdulatát és minden szavának különleges jelentõséget tulajdonítunk. Európában hajlamosak vagyunk ilyesmire.

Természetesebben kellene viselkednünk a tanítókkal és a rinpocsékkal. Lehetünk odaadóak belül is, nem kell ezt szélsõséges formában kimutatni. Nem szükséges fizikailag közel lenni a tanítóhoz vagy állandóan nézni. Fontos, hogy mint buddhisták jobban vigyázzunk arra, hogy milyen benyomást teszünk a külvilágra, ugyanis az embereknek elég nehéz megérteniük, hogy mi a buddhizmus, és nem szeretnénk, ha összefüggésbe hoznának minket azzal a sok szektával, amelyek mostanában megjelennek.

Hogyan tudod megõrizni önmagad ilyen erõs egyéniségek árnyékában, mint Ole és Samar Rinpocse?
Nem probléma! (nevet) Nincsenek ilyen ambícióim. De nem is úgy látom magam, mint valakinek az árnyéka. Én csak önmagam vagyok.

Hogy érzed, az elmúlt 25 évben a buddhizmus gyakorlása során milyen fejlõdési szakaszokon mentél keresztül?
Az a pillanat, amikor elõször találkoztam a buddhizmussal olyan volt, mint egy felébredés. Gyermekkorom óta mindig sok kérdésem volt. Kíváncsi voltam a létezés jelentésére és hasonló dolgokra. Dánia keresztény ország, bár nem nagyon vallásos. Az a kereszténység, ami ott van, nem adott kielégítõ választ. Nem tudtam elfogadni a teremtõ Isten fogalmát, azt, hogy akik nem hisznek Istenben, elvesztek. Ennek soha nem volt értelme a számomra. Az is nagyon érdekelt, hogy mi történik a tudattal, amikor valaki meghal. Sokat gondolkodtam ezekrõl a dolgokról, amikor még nagyon kicsi voltam. Késõbb, serdülõ koromban tömérdek világi dolog kötött le (nevet). Figyelmem más felé fordult, nem foglalkoztam annyit ezekkel a kérdésekkel. Aztán találkoztam Oléval, és tudattágító szereket kezdtünk használni. A buddhizmussal való találkozás számomra a válaszkeresés és különösen a tudat felfedezésének egyfajta folytatása volt. Azon kívül, hogy szétesett néhány felületes elképzelésünk a világról, miszerint az szilárd és valódi, azaz megízleltük a dolgok illúziószerû természetét, ezek a szerek nem adtak valódi választ. Ezekkel a szerekkel az a baj, hogy kötõdni kezdünk az élmények vélt valódiságához, ami még rosszabb és nagyon nehéz lehet megszabadulni ettõl a kötõdéstõl.

Az elsõ tibeti tanításokat a "Tibeti Jóga és Titkos Tanításokban" olvastam 1968-ban. A könyv elején egy szöveg volt Gampopától "Az értékes drágakövek füzére" címmel Evans-Wenz fordításában. Ez a mû tanácsok formájában megfogalmazott tanításokat tartalmaz, és a mindennapi relatív szintrõl indulva a végsõ tanításokat is érinti. Mindenre választ adott, ami engem érdekelt. Nagyon erõs élmény volt - olyan, mintha haza érkeztem volna.

Utána találkoztunk a tanítónkkal, Karmapával, és megkezdõdött a gyakorlás; ez egy folyamat, amelynek során egyre jobban próbáljuk alkalmazni a tanításokat. Csodálatos, hogy milyen mély, kimeríthetetlen gazdagságú tanításokkal találkozhattunk. Mindegyik tanítás és gyakorlat, amelyet kaptam, megerõsítette Buddha tanításait és mélyebb megértéshez juttatott. Érzem, hogy milyen sokat segített nekem a Dharma és látom, hogy mennyire hasznos mások számára is. Nagyon hálás vagyok, hogy ily módon hasznosíthatom az életem.

Volt - e valaha is kétséged a Dharmával kapcsolatban, vagy volt - e olyan idõszak, amikor elbátortalanodtál?
Nem. Ha valami kellemetlen történik vagy csalódás ér, az csak megerõsíti a tanításokat, melyek a mulandóságról és minden feltételhez kötött dolog változó természetérõl szólnak. Könnyû életem volt gyermekkoromban, s lehet, hogy ez nem mindig hasznos a nehézségekkel való szembesülés szempontjából, de segített valamilyen belsõ stabilitást kialakítanom, ami hasznos volt a késõbbi munkáimban.

Hogyan tarthatjuk meg a tiszta szemléletet anélkül, hogy naivak lennénk?
Itt segít a Dharma. Ha nem ismered a Dharmát, akkor hajlamos lehetsz valamiféle hamis illúzióban élni, nem olyannak látni a dolgokat, amilyenek valójában - maradandóságot tulajdonítunk a dolgoknak. Lehet, hogy úgy gondolod valamirõl, hogy az egy csodálatos dolog és aztán hirtelen már nem látod csodálatosnak. Esetleg hibákat látsz, ítélkezel, és úgy látod, hogy minden borzalmas, nincs megoldás és esetleg még öngyilkos is akarsz lenni. Meg tudom érteni, hogy az emberek elveszítik a reményt, ha nem ismerik a Dharmát. Akik a világot a teljes kép nélkül látják, megijednek attól, amit látnak. De amikor már ismered a Dharmát, az már nem is olyan rossz. Láthatod a lehetõségeket az emberekben, láthatod a megfelelõ perspektívákat. Még akkor is, ha háborúk vagy katasztrófák történnek, tudod - legalábbis elméletileg -, hogy valójában nem ilyenek a dolgok és a szenvedés elmúlása csak annak a függvénye, hogy mindenki megérti-e a jelenségek igazi természetét. Ha olyan emberekkel találkozol, akik furcsán viselkednek, nem veszed õket személyesen. Inkább arra gondolsz, hogy milyen tanácsot adhatsz nekik. S ez már nem személyes dolog többé. Így segít nekünk a Dharma. A tiszta szemlélet azt jelenti, hogy a dolgok lényegiségét látod.

Mi történik akkor, ha hozzád közel álló emberek ellened fordulnak?
A tanítások azt mondják, úgy érthetjük meg a mulandóságot, ha látjuk, hogyan válnak a barátok ellenségekké és az ellenségek barátokká. Ez nagyon igaz. Természetesen szomorú, ha egy jó barátod ellened fordul. Ilyenkor valami megtörik. De ez velem nem annyira történt meg, mint inkább Oléval. Funkciója és domináló megjelenése miatt több olyan helyzet adódik, ahol az emberek vagy imádják, vagy utálják õt. Néhányan az ideáljuknak tekintik, és megpróbálják utánozni õt. Néha pont ezek az emberek fordulnak ellene büszkeségbõl vagy féltékenységbõl, s hirtelen ördögnek látják. Ole ezt nem veszi személyesen. Nagy kár, hogy ilyesmi megtörténhet, de sokat tanulunk ebbõl. Tanulunk valamit az emberek mentalitásáról, és arról, hogy milyen különbözõen állnak a dolgokhoz. Meg lehet tanulni, hogy hogyan kell a helyzeteket jobban kezelni, hogyan kell az emberekhez kapcsolódni, és hogyan lehet megakadályozni, hogy hasonló dolgok történjenek a késõbbiekben. Láthatsz bizonyos tendenciákat az emberekben, és késõbb óvatosabb leszel a velük való kapcsolatodban - az õ érdekükben.

Szerepel-e terveid között a könyvírás?
Sokan javasolták, hogy írjak könyveket. Az egyik javaslat szerint írhatnék a Dharmával kapcsolatos tapasztalataimról, a másik szerint írjak a "nõ a buddhizmusban" témakörrõl. Lehet, hogy ez hasznos lenne, de sok idõbe telik egy könyv megírása. Olénak jobb képességei vannak arra, hogy minden egyes pillanatot kihasználjon. Õ képes arra, hogy más tevékenységeivel egy idõben könyveket is írjon. Én erre nem vagyok képes, de majd meglátjuk, mit tudunk tenni az ügy érdekében.

Mondanál valamit a nõ speciális szerepérõl a Dharmában?
Ha valaki gyakorló buddhista, az egy nagyon egyéni dolog, és nem annyira annak a kérdése, hogy valaki nõ vagy férfi. Mindenkinek megvannak a saját képességei és körülményei, külsõk és belsõk egyaránt. Nyugaton nem látok nagy különbséget férfi és nõ között. Inkább a keleti kultúrákban van nagyobb különbség a szerepeinkben. A buddhista módszerekben nincs nagy különbség, egyszerûen csak használnunk kell õket. Általában a nõknek a kötõdéstõl nehezebb megszabadulni, a férfiaknak talán többet kell dolgozniuk az agresszivitással - de ez nagyon egyéni. Mindannyian emberek vagyunk és a legtöbbünknek komplex zavaró érzelmei vannak. Tehát nincs nagy különbség férfi és nõ között, mikor a Dharma gyakorlásáról van szó.

Oly sok tudással és bölcsességgel rendelkezel azáltal, hogy a tanítók mellett voltál és évekig fordítottál nekik. Miért nem tanítasz?
Nincs sok idõnk, és már így is sok különbözõ dolgot végzek. Ha elkezdünk valamit, akkor azt megfelelõen kellene csinálni. Nincs ellenemre a tanítás, de amikor együtt vagyok Oléval, az a természetesebb, ha õ tanít. Mikor nem vele vagyok, fõként fordítok és a tibeti lámák programját szervezem. Valahogy a tanítás egyelõre kimaradt. Õszentsége szintén kihangsúlyozta azt, hogy Ole és én együtt dolgozzunk, s ha mindezek ellenére különálló tanításokat tartanék, akkor az a már így is nagyon kevés idõ, amit együtt töltünk, nullára csökkenne. Minden tanítónak más a stílusa. Ez azért nehéz, mert hajlamosak vagyunk az egyik stílust kedvelni, a másikat elutasítani.

A zavar talán onnan ered, hogy nem teszünk különbséget a különféle tanítók között és azt gondoljuk, hogy ez a tanító biztosan egy rinpocse vagy egy közismert ember, még mielõtt meghallgattuk volna a tanításait. A fõ tanítónk természetesen az lesz, akit szeretünk és akiben bízunk. Pszichológiailag az a természetes, hogy hatékonyabban tanulunk és jobban figyelünk, ha a tanító stílusa számunkra otthonos. Azonban nem mindig értjük meg, hogy az alapvetõ tanításokat kellene tanulmányoznunk ahhoz, hogy helyesen megértsük és gyakoroljuk az utat. Ilyenkor hallgathatunk olyan tanítókat is, akik nem szükségszerûen megvilágosodottak vagy karizmatikusak. Ezekben az esetekben fontos, hogy a tanító tudja, mirõl beszél. Ha jobban a Dharmára összpontosítunk és kevésbé a tanító személyére, a spirituális manipuláció ellen is megvédjük magunkat, és ez mindenkinek jó.

NyomtatásE-mail