
A becskei sztúpa története

„Ahhoz, hogy egy sztúpa felépüljön, rengeteg jó karmának, kívánságnak és feltételnek kell összeállnia.”
Lopön Csecsu Rinpocse
Egy sztúpa építése Becskén az első időktől, a terület megvásárlásától kezdve az álmok, a kívánságok, a tervek között szerepelt...
1999 nyarán a kérés először Lopön Csecsu rinpocse felé hangzott el, aki Tűz pudzsát tervezett a területünkön, hogy a kérésünket támogassa. Az időjárás azonban megakadályozta ezt, a pudzsa elmaradt.Aztán a Rinpocse halálával ez az álom nagyon távolivá vált, de az Elvonulási Központ a fejlődés útjára lépett.
2006 augusztusában, a nyári kurzuson Láma Ole Nydahl a helyi polgármester-asszonnyal való megbeszélés után váratlanul bejelentette, hogy Becskén a Csiga-hegyen sztúpa fog épülni, és kijelölte a helyét. Az a kérdés azonban, hogy ez mikor lehetséges, teljesen nyitott maradt.
2006 szeptemberében budapesti programja után Serab Gyalcen rinpocse kérésünkre Becskére látogatott, bejárta a kurzusterületet, megnézte a Láma Ole által kijelölt helyet és pudzsát tartott a Csiga-hegyen, Ezután munkaebéden vehettünk részt a Rinpocséval, és Woitek Kossowskival, Löpon Csecsu rinpocse nyugati sztúpáinak megépítőjével. Ezen a találkozón az európai sztúpákról és a jövőbeli lehetőségekről esett szó. Végül a Rinpocse rövid tanítást adott e csodálatos építményekről, és azt javasolta, ha sztúpát szeretnénk, mindig énekeljük a Tara éneket és a Mahakala pudzsát a tervezett helyen.
2006 októberétől egészen a sztúpa felépüléséig minden alkalommal, amikor egyénileg vagy a csoporttal Becskén voltunk, a közösség eleget tett ennek a kérésnek.
2007 júliusában Serab Gyalcen rinpocsét ismét Becskén üdvözölhettük, ekkor Ezer Buddha beavatást adott és elfogadta, Láma Ole felkérését egy hamburgi sztúpa megépítésére.
2008 nyarán váratlan hírek érkeztek Hamburgból: a tervezett és sok munkával előkészített sztúpa építését a városvezetés az utolsó pillanatban megvétózta. Láma Ole Nydahl kérésére Serab Gyalcen rinpocse beleegyezett, hogy a Megvilágosodás-sztúpa Becskén épüljön fel.
Az első öröm, elképedés, és megfogalmazhatatlan érzések után a gépezet beindult. 9 hét állt rendelkezésünkre, hogy folytassuk és befejezzük azt a munkát, amelyet a német buddhisták elkezdtek. A magyar szanga a legnagyobb összefogással megvalósította a szinte lehetetlennek tűnő feladatot: 2008. szeptember 14-én Serab Gyalcen rinpocse felavatta a becskei Megvilágosodás-sztúpát.

