
Budapest

A centrum rövid története
1988. októberében Láma Ole Nydahl először látogatott Budapestre, ezt követően 1990. július végén megalakult első magyarországi meditációs csoportja Karma Decsen Özel Ling (Legmagasabb Öröm Sugárzó Fényének Szigete) néven. Az első központ két buddhista lakásában, a Buday László utcában kezdte meg működését. 1992. februárjában a Fővárosi Bíróság hivatalosan is bejegyezte egyházunkat. A Buday László utca több éven keresztül adott helyet központunknak, mely egyre gyarapodott. Innen a Liszt Ferenc térre költöztünk, majd az Astoria környékére, aztán a Teréz körútra, mindig újabb bérelt lakásba.
Jelentős esemény történt 2000. januárjában Budapesten: első ízben adott tanítást és beavatásokat a 17. Karmapa, Táje Dordzse. A négy napos programon 5 ezer ember vett részt.2001. márciusában hosszas keresés után megvásároltunk egy volt sörgyári épületet Budapest központjában, a Rózsák tere mellet a Huszár utcai sétálóutcában, nagyon sok gyakorló komoly anyagi támogatásával. Ez vált jelenlegi centrumunkká, mely 3.600 nm-es alapterületével jelenleg Európa legnagyobb Gyémánt Út Buddhista Központja, ahol hosszú távon egy nemzetközi és országos kulturális és meditációs központ kialakítása a cél. 2001. június 30-án Láma Ole ünnepélyesen felavatta központunkat.
Az épületben található egy modern, 140 fő befogadására alkalmas gompa, könyvtár és dhamashop, illetve lakórészek. A központ minden nap este 6 és 10 óra között fogadja az érdeklődőket, napi rendszerességgel 50-120 fő látogatja este 7 órai nyilvános meditációinkat. Az újonnan érkezők este 6-tól mindig felvilágosítást kaphatnak a felmerülő kérdésekről: a buddhizmusról, a meditációkról, a központról.
» Budapest Gyémánt Út Meditációs Központ
Meditációs központ címe:
H-1074 Budapest
Huszár u. 7-9.
(bejárat a Munkás u. 10-14. felől, 1-es kapucsengő)
Kapcsolat:
Info: +36 20-349 89 89
Tel/Fax:: 06 1-322 23 19
email: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezd a Javascript használatát, hogy megtekinthesd.
Állandó programok, nyilvános meditációk
Hétfő:
19.00 Gurujóga meditáció a 16. Karmapán
20.00 Előadás a buddhizmusról (ingyenes)
Kedd:
19.00 Gurujóga meditáció a 16. Karmapán
20.00 Gyémánt Tudat meditáció
Szerda:
19.00 Gurujóga meditáció a 16. Karmapán
20.00 VIII. Karmapa meditáció
Minden páros hét szerdán, azoknak akik az Alapgyakorlatokat elvégezték
20.00: Szangafórum,
Páratlan hét szerdánként amelyen bárki résztvehet, és ahol központunk dolgait vitatjuk meg
20.00:Dharmafilm-vetítés (ingyenes)
Páros hét szerdán.Buddhizmussal kapcsolatos filmek.
Csütörtök:
19.00 Gurujóga meditáció a 16. Karmapán
20.00 Gurujóga meditáció a 16. Karmapán Angol nyelven
Péntek:
19.00 Gurujóga meditáció a 16. Karmapán
20.00 Határtalan Fény Meditáció (Phova előkészítő gyakorlat)
Szombat:
19.00 Gurujóga meditáció a 16. Karmapán
20.00 Szerető Szemek meditáció
Vasárnap:
19.00 Gurujóga meditáció a 16. Karmapán

