
Pécs
A centrum rövid története
A pécsi közösség 1994-ben alakult egy fiatal pár kezdeményezésére. Először Dietrich Rowek buddhista utazótanító tartott előadást a városban, az egyetem kollégiumában. Ennek hatására egy 4-5 fős komlói baráti társaság kezdett el járni a heti két meditációra a pár lakótelepi lakásába. Lassan híre ment a városban is, hogy létezik egy buddhista centrum, így egyre többen kezdtek el érdeklődni, mely különösen 1995 nyara után erősödött fel, amikor Láma Ole Nydahl előadást tartott Pécsett. A láma ekkor a pécsi csoportot hivatalosan is elismerte, és a “Buddha aktivitás óceánja” nevet adta nekünk.
Ekkoriban rendszeresen hívtunk meg utazótanítókat és az érdeklődés egy-egy előadás után jelentősen megnőtt. A lakószoba-gompában olykor 25-30 fő is meditált egyszerre és akadt, akinek már csak az előszobában jutott hely.1998 jelentős változást hozott csoportunk életében. Olyan szerencsés helyzetbe kerültünk, hogy önálló helyre költözhetett a centrum.
Egyik barátunk rendelkezésünkre bocsátotta egy kis tettyei ház felső szintjét (gompa, kisszoba, étkező, konyha, fürdő). A helyhiány problémája, és az, hogy bárkinek a magánéletét zavarnánk, egy csapásra megoldódott. A földszinten lévő kis önálló lakásba albérlőként először egy család, majd egy aktív gyakorló barátunk is beköltözhetett. Az alsó szint jelenleg az egyik szanga-tagunk kézműves műhelye. Láma Ole 1999-es látogatása óta megnőtt az igény arra, hogy gyakrabban találkozzunk.Most a hét minden napján van közös meditáció, havonta egyszer pedig Ngöndro hétvégét szervezünk.
Havi rendszerességgel látunk vendégül hazai és külföldi utazótanítókat. Emellett lehetőség van egyéni gyakorlásra, illetve buddhista előadások hang- és videofilm-anyagainak meghallgatására és megtekintésére. Centrumunkban működik könyvtár, ahol a buddhizmussal kapcsolatos könyveket, újságokat lehet kölcsönözni és dharma-shop, ahol ezeket meg is lehet vásárolni. Van “házi” büfénk és gyakran összejövünk jó hangulatú közös étkezésekre. Rendszeresen járunk külföldi buddhista kurzusokra, emiatt hetente kétszer angol órát tartunk szanga-tagjainknak, kezdőknek és haladóknak is.Centrumunk több Gyémánt Út csoporttal is szoros kapcsolatot tart fent. Programjainkat a közeli centrumokkal (Szekszárd, Kaposvár, Paks, Mohács) együtt alakítjuk ki és Becskén az országos kurzus- és elvonulási hely munkálataiban is aktívan részt veszünk.
Meditációs központ címe:
H-7624 Pécs
Hungária utca 25.
Kapcsolat:
Berndt Miklós
Mobil: 36 20 556 13 73
Pálhegyi Attila
Mobil 36 20 555 70 50
E-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezd a Javascript használatát, hogy megtekinthesd.
Blog: buddhizmus-pecs.blogspot.com
Állandó programok, nyilvános meditációk
Minden nap (hétfőtől vasárnapig)
19.00 Gurujóga meditáció a 16. Karmapán

