top of page
Buddhizmus Ma magazin

A Buddhizmus Ma kiadvány célja, hogy élő lenyomata legyen annak a hiteles buddhista átadásnak, ami a Nyugaton élő világi és jógi gyakorlókat célozza meg. Azoknak szól, akik egy hétköznapi, aktív életet élnek és szeretnék megérteni és megtapasztalni a tudatban rejlő hatalmas lehetőséget. A Buddhizmus Ma olyan információkat és híreket közöl, amiről szívesen hallanak a kritikus egyének. Nem létezik olyan vallási igazság, ami a tudomány vagy a humanizmus fölött állna, a Buddhizmus Ma célja, hogy együttműködjön és kiegészítse a kortárs gondolkodás eme területeit. Ezért kedvelik a buddhizmust a képzett, kritikus emberek, akik friss és független tudattal rendelkeznek. Azok, akiknek a nihilizmus hamisan cseng, az egzisztencializmus pedig nem nyújt örömöt. Hasznos, ha az itt közölt tanításokat el tudjuk fogadni, de határtalan örömöt és szabadságot nyújtanak, amikor a Gyémánt Út (vadzsrajána) szintjén alkalmazzuk azokat. E kiadvány hiteles átadást jelent, hiszen közvetlen kapcsolatban áll a karma kagyü iskola megvalósított gyakorolóinak szóbeli vonalával. Legyen akár laikus olvasó vagy odaadó gyakorló, bízunk benne, hogy olyat nyújtunk, ami a megértését és a fejlődését szolgálja. Azt mondják, érdekes időket élünk. Néhány embernek erről a modern világunk hanyatlása jut eszébe. Számunkra ez egy felhívás a cselekvésre és a megújulásra, lehetőség arra, hogy új utakat fedezzünk fel. Bármi legyen is, garantáljuk, hogy az öröm és a humanizmus mindig a politikai korrektség és a dogmatikus feltételezések felett fognak állni.

Megvásárolható a Gyémánt Út Buddhista központokban.

buma_23.jpg

Buddhizmus Ma

23. szám

17. Karmapa Táje Dordzse: A bátorságról mint együttérzésről
Láma Ole Nydahl: A látásmód megtartása, a testünkkel való viszonyunk, és az ego kezelése a hétköznapokban

Hannah Nydahl: Nők a buddhizmusban

Nedo rinpocse: Láma, jidam, védelmező

Dzsigme rinpocse: Gurujóga a Gyalva Karmapán

Sylvia Wong: A 16. Karmapa jóslatai. Geshe Dava Gyalcen kommentárjaival

Láma Ole Nydahl: „Teljesen megvilágosodott volt és hihetetlenül erőteljes.” Visszaemlékezés a 16. Karmapára

Gerd Bausch: Garcsen. A Karmapák sátortábora

Gerd Bausch: A 16. Karmapa látogatása a hopi indiánoknál

Gyamkhar Cültrim Namgyal visszaemlékezései. Karmapák szolgálatában – I. rész

Láma Ole levelei a Gyémánt Út-tanítványoknak

Major Péter: Új Alkotmány. Továbbra is „egytermékes cég” vagyunk

Tomek Lehnert: Az odaadás útja. Interjú Tomek Lehnerttel

buma_22.jpg

Buddhizmus Ma

22. szám

Ez a különleges kiadvány többek közt megismertet bennünket a számunkra legfontosabb három mahamudra-tanítás hátterével, melyeket Láma Ole kurzusain hallhatunk. A Buddhizmus Ma új számát használhatjuk egyfajta kézikönyvként is, amely mostantól nem hiányozhat a csomagunkból, amikor kurzusra utazunk. 

 

A magazin tartalmazza Tilopa és a 3. Karmapa mahamudraverseinek magyar fordítását, a szerzők részletes életrajzát, akik maguk is mind megvalósítók voltak, Láma Ole Nagy Pecsét című könyvének előszavát, és még számos érdekes cikket, például arról a festészeti stílusról, amely a vonalunkban leginkább elterjedt és melyet a budapesti centrum új szobrait festő Dawa is képvisel. A tanítások eme gazdagságát most 128 oldalon át élvezhetjük. 

buma_21.jpg

Buddhizmus Ma

21. szám

Az új számban hasznos és mélyreható tanításokat olvashatunk a gyökérlámánktól Láma Olétól és vonalunk megvalósított tanítóitól.

 

Emellett az elmúlt évek fontosabb eseményei és levelei is helyet kaptak a magazin hasábjain.

buma_20.jpg

Buddhizmus Ma

20. szám

Ebben a számban a 16. Karmapa buddhaaktivitásának bemutatása kapott nagyobb fókuszt. Emellett két írásra külön is szeretnénk felhívni az olvasó figyelmét:

Az egyik a 16. Karmapa Rangdzsung Rigpe Dordzse tanítása a karma kagyü út mélységéről és módszereiről.

A másik Láma Olénak tollából származik: a háromrészes „Átadás a tibeti buddhista gyakorlatban” című tanítás első része.

buma_19.jpg

Buddhizmus Ma

19. szám

Ebben a számban 104 oldalon olvashattok olyan értékes tanításokat és beszámolókat, mint:

- A 16. Karmapa tanítása magáról a 16. Karmapa-meditációról;

- Láma Ole válaszai a 16. Karmapa-meditációval kapcsolatos kérdésekre;

- Hannah átfogó és mély tanítása a buddhista meditációról;

- Serab Gyalcen rinpocse tanítása a dharmagyakorlásról;

- és még sok izgalmas témáról.

buma_18.jpg

Buddhizmus Ma

18. szám

.

bottom of page